A
Tiszafüredi Thermál Kft. fő tulajdonosai Balázs László matematika-fizika
szakos tanár és Balázs Lászlóné biológia-kémia
szakos tanárnő. Az ivóvizek kezelésének gondolata és a gyakorlati
kivitelezése az 1990-es évek elején kezdődött egy PI- készülék
vásárlásával és üzemeltetésével. Abban az időben szokásos forgalmazás
helyett miszerint kannádba töltöttük a PI vizet elhatároztuk, hogy
a boltok polcaira helyezhető flakonos formában palackozzuk és kínáljuk
a vevőknek a PI- készülékkel kezelt ivóvizet. Ennek az elhatározásnak
a megvalósítása kezdeti nehézségekbe ütközött tekintettel arra,
hogy akkor még a hatóságok az ivóvizet áruként ill. termékként
nem ismerték el, csak ivóvíz-szolgáltatásként, úgy, mint más egyéb
vezetéken érkező szolgáltatásokat. Így a bolti forgalmazás lehetősége
és engedélyeztetése több mint két évünkbe tellett. Elsőként a PI
víz, mint ivóvíz, FÜREDI VÍZ néven, a szénsavas változata pedig
KAPITÁNY VÍZ néven került forgalomba. Ezek után a vízkezelés kombinációi
is elkezdődtek magnetizálással, ill. elektromos terek alkalmazásával.
2007 nyarától a Tiszafüredi Thermál Kft. és Helioland Kft.
együttműködésével a FÜREDI LÚGOS pH 9-es ivóvíz készítése
és palackozása volt folyamatban
2008. január közepéig, amikor is a két cég együttműködése megszűnt.
Ezek után a Tiszafüredi Thermál Kft. fejlesztéseinek eredményeként
elkezdődött először a FÜREDI ION pH 9.3-as ivóvíz majd az oxigénnel
dúsított FÜREDI IXION pH 9.3-as ivóvizek gyártása.
A világon manapság alkalmazott vízkezelési lehetőségek további
kombinációit alkalmazva újabb fejlesztések vannak folyamatban,
amely fejlesztéseknek várjuk az újabb termékeit, azok pozitív
hatásaival és eredményeivel.